Szentmihályi Szabó Péter: A Sátán ügynökei
(Magyar Fórum 2000. december 14.)

Nem tudom, nem értem, miért gyűlölnek minket ennyire. Itt élnek Magyarországon, magyarul beszélnek, írnak, de utálnak minket.
Nem igazán értem, miért maradtak itt, ha ennyire rossz nekik, ebben a bambán béketűrő, befogadó országban. Felismerni őket nem nehéz,
mert egyszerre gyávák és szemtelenek. A pénz az istenük, az anyanyelvük, abban bíztak elejétől fogva. Árkos szemük, petyhüdt bőrük,
nyirkos tenyerük, hideg lábuk, torz mosolyuk elárulja őket. A világon mindenütt megtalálhatók. Ők a Sátán ügynökei. Félelmet keltenek és
a félelemből élnek. Békétlenséget, viszályt keltenek. Állandóan csomagolnak, mégsem mennek el. Idegen lények, akiknek küldetése a
helyi közösségek elpusztítása? Nemzetközi bűnözők, akik Marx és Lenin nyomában eltökélték, hogy szolgaságba juttatják az emberiséget?
Örök hontalanok, vándorlásra ítélve? Ők a kamatszedők, az elsők, akik kitalálták, hogy a tőke munka nélkül is „dolgozik”, bár nincs a pénz
mögött áru, csak egy darab fém, egy darab papír, vagy ma már csak egy digitális jel a számítógépen. Mindenki fél tőlük, mégis rettegnek
azoktól, akik félnek tőlük. A világ legerősebb hadseregei őrködnek biztonságuk felett, mégsem merészkednek azok közelébe, akiknek emberi
jogait oly nagy hanggal védik.

Farizeusok, képmutatók, a Sátán ügynökei. Ott vannak minden pártban, minden egyházban, minden közösségben. Készek minden árulásra,
mert üresek. Nincs Istenük, nemzetük, népük, nyelvük, hazájuk, világnézetük, csak bankszámlájuk. Családjuk sincs, csak átmenetileg.
Lecserélhető családjuk van. Mindent csak használnak, de semmi sem az övék. És ezt jól tudják. Hallgatom a rádióban a naiv hivatalos
nyilatkozatokat a készülő külhoni állampolgársági törvényről. Visszaköszön a sok száz esztendős tévedés: „magyar az, aki annak vallja
magát”. Uram Isten, de kacagna ezen bármely művelt nemzet tagja! Vajon angol, francia, német, amerikai-e az, aki annak vallja magát?
Akkor a mi strasbourgi romáink már régen kiiratkoztak volna a magyarságból… A Sátán ügynökei a globalizmus hívei; nem ragaszkodnak
saját nevükhöz, saját cégükhöz, saját nemzetükhöz. Nincs kötődésük, csak bankszámlájukhoz. Született hazaárulók, hiszen sosem volt hazájuk.
Nincs arcuk, mert arcátlanok, ott nyerítenek minden kereskedelmi rádióban és tévében, egymás közt mindent, ami magyar, kiröhögve,
nyálasan raccsolva, orrhangon énekelve. Abból élnek, hogy félnek. Hivatásszerűen félnek. Internacionalisták és kozmopoliták. Marx, Engels,
Lenin, Sztalin, Lukács és Aczél György hűséges barátai,

Rákosi ivadékai, a „bűnös” magyar nemzet fegyőrei. Ávósok, karhatalmisták, munkásőrök. Körülbelül kétszázezer, magát magyarnak valló
személy, aki nem takarodott el Magyarországról, mert 1989 után észrevette, hogy ebben az ostoba népben nincs bosszúvágy. A volt kétmillió
segédmunkás és családja az MSZP és az SZDSZ demagógiáját érti csak meg. Orbán Viktor ugyanolyan célpont, mint Antall József vagy
Boross Péter – vagy Csurka István. Pénz nem számít. A Sátán ügynökei játszadoznak velünk, s igen jól szórakoznak. Arcul ütnek, s számon kérik tőlünk,
ha intoleráns módon és igen keresztényietlenül nem tartjuk oda másik orcánkat is. Ők azok, akik felháborodnak, ha valaki gátat próbál vetni a külföldiek
mohó magyarországi ingatlanszerzésének, akik számára az abortusz és a kábítószer emberi jog. Nekik több útlevelük van, lehetőleg olyan országé is,
melynek nincs kiadatási szerződése Magyarországgal – fő a biztonság. Kastélyokban laknak, cselédséget tartanak, de nagy barátai a hajléktalanoknak,
a romáknak, a nyomorgóknak. Távolról és szavakban. Ha van elég fantázia a magyarságban, millenniumi támogatás, ez-az, akkor fanyalogva bár,
de beszállnak az üzletbe. Azt hiszik, mindenkit meg lehet venni, mert őket bizony mindig meg lehetett venni, kilóra. Kapzsik, irigyek, gonoszak – és csúnyák.
Az arc a lélek tükre – de az ő tükrük vak tükör. Lelketlenek. Elkárhoztatott lelkek, akik sohasem támadnak fel. A Sátán bizonyára minden nemzetnek
„ajándékoz” ilyen ügynököket, akik nemcsak élősködnek rajta, de ki is oktatják a nemzetet, mint afféle ostoba és primitív gazdaállatot. Melegen üdvözlik őket,
s várják melegebb éghajlatokról.
A Pokol visszavárja őket.